Nyírbátori benyomások

A nap zárása a Sárkány Fürdőben.

Előrebocsátom, hogy nem töltöttünk sok időt a Báthoryak városában, és nagyon, de tényleg nagyon meleg volt. E két tényező is hatással lehetett ránk a tekintetben hogy nem igazán szereztünk pozitív benyomásokat a városról - pedig őszintén készültünk rá...

Mielőtt nekiindultunk ennek a napnak, alaposan tájékozódtam: Nyírbátor turisztikai honlapján azt találtam, hogy érdemes megtekinteni a gyönyörűen felújított várkastélyt a panoptikummal, a református templomot, a teljesen új és egyedülálló várostörténeti sétányt és a minorita templomot. Ezután gondoltunk átmenni a Sárkány Fürdőbe, hogy a gyerekeknek is legyen motiváció. 

Ebéddel kezdtünk: menüebédet a Hardi Csárdában kínálnak, és mindig jó jel, ha helyiek jönnek-mennek ki-be, itt pl. a rendőröktől kezdve a láthatóan helyi öltönyös úron keresztül az ételhordós anyukák mind megfordultak. Egyszerű menzaebéd volt az aznapi, de teljesen rendben volt mind a minősége, mind az adag mérete és ára, ráadásul a pincér sem ijedt meg a kisgyerekes kihívástól. A kerthelyiség nyugis, kellemes, a pincében található étteremrészleg viszont annyira nem volt bizalomgerjesztő.

A Hardi Csárda kellemes kerthelyiségében a hétköznapi menüebédre várva.

Ezután beírtuk a GPS-be a Várkastély címét, és néhány percen belül már parkoltunk is a kocsival az első látnivaló előtt. 

Megjöttünk! Szép!

Innen is szép. (Kőtár Étterem zárva...)

Szinte azonnal elakadtam a babakocsival, a kiskerekű járgánnyal járhatatlan (vadonatúj) "sétányon". Első bosszúság: a 21. században, egy felújítást követően  ez az akadálymentes környezet?

Próbálj meg itt babakocsival végigmenni!

A Várkastélyban nem volt senki, nyitvatartási időben. Várakozunk. 

"Rögtön jövök!"

Ezután kiderült, hogy mégis van bent valaki, csak bezárta az ajtót belülről, mert volt egy vendége, akit csak így tudott körbevezetni. (???) Bejutottunk. A Várkastély babakocsival (így minden más guruló járművel) járhatatlan: baba ki a kocsiból kézbe, indulás. Első terem. Gyerekek érdeklődőek, nem félnek a viaszbábuktól (én ezektől rettegtem gyerekkoromban), sőt, várják, hogy olvassam fel nekik a történetet. 

Itt még azt hittük, a gyerekeknek is át tudunk adni valamit ebből a kiállításból.
Az információs táblák apróbetűsek, hosszúak, nincs kiemelve a lényeg,
a szereplők. Tekercselővel lehet továbbtekerni a történetet, de van hely, ahol
leszakadt a papír, így az egész olvashatatlan...

Elkezdem: a sztori, ami a történelmi momentumról szól végtelenül hosszú, vontatott. Cirkalmas, gyerekek számára szinte érthetetlen mondatok követik egymást, próbálok szűrni, hogy még fenntartsam a figyelmüket. Széthullik a pillanat, amikor a kezemből kikéredzkedő kis totyogósom belenyúl a forró lámpába, ami balesetveszélyesen van beállítva, számára könnyedén elérhető helyen - jól megégette a kis ujját. Szerencsére más baja nem lett. Menjünk tovább másik terembe. A leírások egyre hosszabbak, egyre érthetetlenebbek, van hely, ahol olvashatatlan, mert elromlott a felirat tekercselője. 

Aki nem képzett ebből a történelmi korból penge módon, nem ért egy csomó mindent az átláthatatlan szöveghalomból - bevallom, nekem sem volt tiszta egy rakás dolog, igaz, nem is tudtam figyelni, mert a gyerekek kezdtek szétesni. Emeleti termek hasonlóak, egyre inkább bosszús vagyok: ezt sokkal, de sokkal frappánsabban is meg lehetett volna oldani! 

Emeleti terem egy részlete.

Szép csigalépcsőn lehet feljutni a konferenciaterembe.

Szépen sikerült felújítás, újragondolt tér.

Érdekes csigalépcső vezet a tetőtérbe, ahol konferenciatermet alakítottak ki. Na jó, menjünk innen, ez a hely nem nekünk való. :(

Sétáljunk tovább a városban! De hogyan? Elakadt a babakocsi, már az első lépéseknél:

Küzdelmes továbbjutás.

Aztán a református templom előtt is, de azért itt még tudtam tolni:

A helyzet itt sem sokkal jobb.

De legalább a templom és a harangtorony gyönyörű!

Református templombelső.

Mindegy, menjünk, igyunk valahol egy kávét, nyaljunk egy fagyit a sétányon, ott biztos lesz beülős hely!

Hát, tévedtünk!

A református templomot és a minorita templomot, e két gótikus stílusban épült csudaszép gyönyörűséget összekötő várostörténeti sétány kihalt, üres, élettelen. Egyetlen biciklisen kívül SENKIVEL, értsd senkivel nem találkoztunk a séta során, pedig az út jó pár száz méter. A szépen felrakott kövek itt-ott már hiányosak, egy-egy szobor tövéből ecetfa nőtt ki, a medencében nem volt víz, a szökőkút nem működött,... azért ezek olyan furcsa, elkeserítő dolgok. A borzasztó, tikkasztó melegben semmi másra nem vágytunk, mint egy kis hűsítő italra, de közel s távol semmilyen beülős helyet nem találtunk. 

Sétány.

Monumentális szoborkompozíciók.

A minorita templom a sétány felől.

Talán érthető, ha a nyűgös gyerekekkel már nem akartuk megnézetni a minorita templomot belülről, inkább arra törekedtünk, hogy mielőbb visszamenjünk a kihalt sétányon át a kocsihoz, és eljussunk a fürdőbe (pedig itt a sétány egy szép parkba és tóba torkollik, de a nagy melegben nem tudtuk elvonszolni magunkat a hídig). Nyírbátor városát így elmondhatom - nem sikerült alaposan megismernünk. Élő emberrel gyakorlatilag nem találkoztunk, szolgáltatások a fő turisztikai attrakciók közelében nem várják a turistákat (ez számomra érthetetlen), így színvonalukról sem tudok beszámolni. :((

No sebaj, menjünk a fürdőbe!

A Sárkány Fürdő bejárata. A hatalmas lépcső egy nagy sétával kerülhető ki
akadálymentesen. Ki tervezi ezeket??

A nap során szinte elviselhetetlen hőség abban a pillanatban szűnt meg, amikor kifizettük a jegyeket és bejutottunk a Sárkány Fürdőbe. Úgy beborult, hogy sok helyi család hihetetlen sebességgel kezdte összepakolni a cókmókját, és néhány percen belül el is mentek szépen haza. Végülis, hálásak lehetünk a becsapós időjárásnak, mert a tömeg valóban elhúzott, mi meg ott maradtunk egy majdnem üres strandon, várakozó álláspontban, hátha tudunk fürdeni. És tudtunk! 

A gyerekmedence nagyon barátságos.

A csúszda napijegy 500 Ft/fő, és nem kötelező venni, tehát a kisgyerekeseknek
ennyivel olcsóbb a fürdés.

Legalább ez pozitív volt ebben a napban. A strand szolgáltatásaitól sajnos megint csak nem voltam elájulva: az egyik büfében nem tudtak kiszolgálni egy egyszerű capuccinoval (a hölgynek egyszerűen nem volt kedve így a nap végén, takarítás közben foglalkozni velem... ). Egy másik büfében, ahol a homlokzatra nagy betűkkel ki van írva: LÁNGOS, LAPCSÁNKA, lapcsánkáért álltam sorba (szeretem megkóstolni a helyi különlegességeket, lapcsánkát még nem ettem soha). A büfés hölggyel ez a párbeszéd zajlott le köztünk:

- Szeretnék kérni egy adag lapcsánkát.

- Lapcsánkát???? ???!!??? Azt hittem, lángost!

- Nem, lapcsánkát.

- Hát jó.... de arra várni kell ám!

- Nem baj, várok.

- De sokat kell rá várni!

- Jó, nem baj, szeretném megkóstolni. 

- Hát jó.... .... ... akkor lapcsánka lesz. (Hangsúlyában: maga tudja...!)

- Igen.

És tényleg nagyon, nagyon sokat kellett rá várni, ráadásul jó fűszeres volt. De hát miért akartam én lapcsánkát enni egy lapcsánka feliratú büfében???

Minden napban, ami nem sikerül annyira kiválóan, azért vannak szépséges részletek. Például ez a kis szivárványfolt egészen Nyíregyházáig kísért minket az autópálya fölött, visszafelé: