Somló, barátok, koccintás, túra - szilveszteri különkiadás Barangoló-módra

Nehéz év van mögöttünk. A tavaszunk és az őszünk különösen nehezen telt, a bezártság, majd a betegség mellett a második legnehezebbet a közösség, a családi és baráti társaság hiányának elviselése jelentette. Erre rátett még egy lapáttal, hogy tavasszal a szigorú korlátozások és lezárások miatt, ősszel pedig a covidos gyengeségünk miatt szüneteltetnünk kellett a szokásos kirándulásainkat is. Barátnőimmel Skype-on "találkoztunk" nagy ritkán, akikkel immár - kiszámolni is ütős - lassan 27 éve ismerjük és szeretjük egymást. Életem alapemberei ők, nélkülük nem lennék az, aki vagyok. Egyikük félig a Somlón él, somlói borász férjjel mit is tehetne, boldog emberek! :) Skype-os találkozásunk alkalmával említette, hogy a Somlón szokás a helyiek között a közös koccintás szilveszter napján, fent a hegyen. Ekkor felkattant a fejemben a kis lámpás: 

1. Már mióta tervezzük már, hogy elmegyünk a Somlóra!

2.  Nincs szilveszter napjára semmi különösebb tervünk.

3. Nagyon hiányoznak a barátaink!!

4. Szabadban tudunk találkozni kockázatok nélkül, kirándulás keretei között.

5. Az autót sem ártana megjáratni kicsit hosszabban, a múltkor lemerült az aksink, mert mindössze néhány kilométereket mentünk vele egész decemberben itt, a kerületünkben.

Megyünk a Somlóra szilveszterkor! 

Így is lett.

Útbaejtve pákozdi barátainkat, akiknél megszületett a hetedik (7.!!!!) gyermek (mi leszünk a keresztszülei, jeeee!!), már korán elindulunk, hogy beleférjen a babalátogatás. A Somlóra háromnegyed kettőkor érkezünk meg, ami ideálisnak tűnik. Gyorsan megesszük az otthonról hozott ebédünket Bálinték borteraszán - hol máshol - majd azonnal indulunk a családdal fel a hegyre, hiszen a többiek már bizonyára felmentek... 

Gyors ebéd a pazar kilátást nyújtó Barcza-féle
Kőkonyha borteraszon.

Kiindulópont, ha autóval érkeztek a Somlóra: Szent Margit kápolna...

... és a mellette található parkoló.

A kilátás már útközben is bámulatos. A Somló egy különös kis zárvány, a Balaton-felvidéki tanúhegyek legészakibbja, önálló borvidék, és egy semmihez nem hasonlítható, teljesen különálló egység. A Somló magával ragad, rabul ejt. Aki járt már itt, vissza akar térni, szeretne ide tartozni, része lenni a hegynek, beleolvadni a természetbe, egy lenni a tőkékkel és a bazaltorgonákkal. Látni minden nap, ahogy portyázni indulnak sötétedéskor a bazaltrésekben lakó baglyok és látni minden nap a végtelenbe tűnő Napot lenyugodni az égbolton. Látni minden nap, hogyan változik és mégis mennyire állandó ez az öreg vulkán, ami rabul ejtett és itt tartott. 

Megyünk felfelé a turistaúton.

Kőlépcsők és kőkorlátok mindenütt, fel, fel, fel gyaloglunk, a séta egy része kísértetiesen hasonlít a badacsonyi Budjosók lépcsőjére, de nem olyan hosszú és nem olyan izzasztó. A szuszogós erdei bazaltlépcsők után hirtelen kitárul a tér és egy hatalmas fennsíkra érkezünk, ahol a szél simogatja a vastag fűcsomókat. 

A salakkúp vörös salakja a hegy legtetején egyáltalán nem meglepő a Szent György-hegyi  túránk után, egy kialudt vulkán tetején. Itt újabb lépcsősoron küzdjük fel magunkat, és megérkezünk a hegytetőre. A csapat egy része már gyülekezik. A kilátó nyitva, szilveszter napján nem csak olcsóbb a jegy, de finom pogácsa is jár hozzá ajándékba. 

A felfelé útnál már csak a Szent István kilátóból való kitekintés a szebb, de csak azért, mert körpanoráma van, és látni a várat is. Mivel velem van két kicsi, emiatt nem tudok hosszasan gyönyörködni a tájban, inkább őket emelgetem, hogy tudjanak integetni a lent maradt többieknek - akik aztán minket váltva feljönnek, hogy nekünk integessenek. 

A faasztalok körül helyi családok, párok ácsorognak a hidegben, kutyák szaladgálnak, gyerekek futkosnak, boros- és pezsgősüvegek nyitódnak. Beszélgetünk, nevetünk, eszünk és iszunk. Saját telefonom behal a hidegben, nem tudok többet fotózni (Egyik 2021-es célunk: venni egy új gépet, hogy ne mobilos képeket töltögessek fel a blogra...) A gyerekek elmennek a férjemmel megkeresni egy közeli geoládát, negyed óra múlva kicsattantó örömmel érkeznek vissza: megtalálták. 

Megy le a nap, a hideg egyre csontig hatolóbb, a kisebbek jelzik, elkezdtek fázni. Indulnunk kell lassan lefele, hogy még szürkületben leérjünk. A Somlót a tenyereként ismerő Bálint másik utat javasol, tényleg sokkal kényelmesebb, és nem olyan meredek. A lemenő nap fényében gyalogolni lefelé a hegyről megkoronázza ezt az évünket. Megkoronázza..., jaj, de kár, hogy nem is olyan vicces, mennyire mást jelentett ez a kifejezés egy évvel ezelőtt, plusztartalom nélkül. 

Megyünk lefelé, itt van velem a családom, a barátnőm a kisgyerekeivel, hétköznapi dolgokról beszélgetünk, és mégis belémivódik ez a nap, ez az évzárás, ez a már szinte fájdalmasan szép naplemente a valószerűtlenül gyönyörű színeivel. 

A Kitaibel Pál tanösvény egyik táblája.

Nincsenek szavak.

Harapnivalóan friss a levegő, a nedves fű illata mindent átjár, a szürkületben egyre nehezebben kivehetőek az alakok. Mire a hegy déli oldalán a kápolnához érünk, szinte teljesen besötétedik, a környékbeli települések lámpái kis gyöngysorokként világítanak itt-ott. Megjönnek az emlegetett baglyok, indulnak az esti vadászatra. A gyerekek kavicsokat rúgdosva, dobálva érkeznek meg a Barcza-portára. Búcsúzunk, hiszen az esti korlátozások miatt időben el kell indulnunk, be úgysem mehetünk, kint hideg van, tényleg indulnunk kell. Vége az évnek. Holnap új kezdődik, egy reményekkel és várakozásokkal teli év. Bárcsak több találkozást hozna, mint az előző! 

Egy kis tündér varázsol nekünk a
varázspálcájával egy jobb évet!
Tessék, erre lehet utánunk jönni!