Cser-tó, Szív-tó: Alsópetény kincsei 1.

40 percre az otthonunktól olyan csodákra bukkantunk, amelyekre egyáltalán nem számítottunk! A Cserhát eddig szinte teljesen fehér folt volt számunkra, pedig olyan közel van! Ha korábban felismertük volna a jelentőségét és szépségét, egészen biztosan több bejegyzés lenne a blogon erről a dimbes-dombos tájról. Szeretném pótolni ezt a hiányosságomat, ezért - és mert olyan szép volt - biztosan visszamegyünk még.

Alsópetény határában barangoltunk a hétvégén, mindössze egy rövid délutánt töltöttünk a település melletti erdőben, de teljesen rabul ejtette a szívünket az Erdélyre hasonlító vidék békéje, csendje, romantikája. Pandémiás kedvenc is lehetne ez a környék: nem ismert, sokak által fel nem fedezett, nem agyonhájpolt útvonalak ezek, egészen közel a fővároshoz - közelebb, mint a Börzsöny...

Ebéd után indultunk neki ezen az áprilisi szombaton, hogy felfedezzünk egy új tájat. Az M2-ről Rádnál tértünk le, Pencen és Keszegen haladtunk át, mielőtt megérkeztünk volna Alsópeténybe. A kedves, nyugodt Cser-tó partján kezdtük sétánkat, autónkat a majdnem teljesen üres parkolóban hagytuk. A körtúra első része szó szerint a parton halad, a gyerekek legnagyobb örömére. 

Háttérben a "hajóállomás", mögötte játszótér.

Minden beülőt ki kellett próbálni! (sajnos némelyik elég romos)

Végtelen távolságok.

Ezután futóversenyt rendeztünk a szalmabálákig. A célban kiváló családi fotókat készítettünk, adta magát a pillanat. 

Majd nekiveselkedtünk a hegynek. Az emelkedő út elején rengeteg sárral kellett megküzdenünk, bakancsot mindenképpen ajánlok (mondjuk én minden kirándulásra bakancsot ajánlok, nyáron is). A sárga négyzeten mentünk fel, néhány család jött szembe mindössze, ennyi volt a "tömeg", másokkal aztán már nem is találkoztunk egyáltalán. A Szív-tóhoz, ami valójában egy itató fent a hegyen, és valóban szív alakja van, a sárga úton kell felfelé menni. 

Néhol nagy és mély volt a SÁR.

Cipőpucolás egy rosszabb szakasz végén.

Tavasz at erdőben. 1.5 hét és itt minden zöld lesz.

Szív alaakú itaTÓ.

Magasan vagyunk, az állatoknak nem kell lemenni a Cser-tóhoz,
nagy haszna van egy ilyen "pocsolyának". Felfelé jövet
láttuk az állatok csapásait a tó felé.

A geoláda még a tó előtt lesz, egy víznyelő sziklahasadékában. Sokat látott gyerekeim ettől a rejtektől teljesen odáig voltak, azt mondták, ilyen jó geoláda találtuk még nem volt! Ezúton is gratulálok a rejtőnek! A tó innen aztán kb. 200 m-re az út mellett lesz. 

Itt van valahol a geoláda.

Tovább haladva felértünk a Kő-hegy tetejére, ami nem más, mint egy nagy, széles fennsík, gyönyörű virágos rét egy csodafával, ami immáron egy emlékhely is egyben. A padoknál vigyázzatok, mert igencsak mozognak! A kereszteket is jelöli a térkép. 

Ezen a ponton jöttünk rá, hogy az elemózsiás hátizsákokat a nagyfiaim az autónál elfelejtették felvenni, és sajnos nekünk sem tűnt fel a hiányuk. ... Itt már azért éreztük, hogy jó lenne enni, inni valamit, és itt voltunk ugye legtávolabb az autótól, szóval nem maradt más hátra, mint elfogadni a helyzetet, és visszasétálni. Nem is lett volna baj ez a kis malőr, ha nincsenek velünk a kicsik, de hát ugye velünk voltak. És ők tényleg éhesek és szomjasak voltak. A kis ötévesünk a végén már alig bírta a kilométereket (összesen kb. 7 km-t tettünk meg), így fordulhatott elő, hogy a férjem néhány száz méteren át a hátán hordozott hároméves mellett az ötévest is felvette... a kényszer nagy úr. A nehézségeket kárpótolta a csodálatos zöld táj, a madarak csicsergő éneke, a végtelennek tűnő távolságok megélése és a kellemesen fújdogáló tavaszi szél.  

Bár mi ezúttal jelöletlen úton rövidítettünk, és nem kanyarodtunk rá a kékre, fontos megemlítenem, hogy most már értem, miért vezet erre az OKT útvonala - a táj annyira felemelően szép, hogy be kellett vonni a Kék-túrába, ez vitathatatlan.

Itt a túránk útvonala, ami több sebből vérzik: először is későn kapcsoltam, hogy bekapcsoljam :), aztán meg sajnos egy ponton kikapcsolt a telefonom, ezért utólag rajzoltam be a végét,  de sebaj, még mindig jobb ez így mint a semmi. :) 

 

Az autónál megtámadtuk a hátizsákokat és mindenki evett, ivott boldogan. Ekkor már egész késő volt (ebéd után indultunk, vacsorára értünk haza), ezért a part mentén kialakított kis játszóteret (a "hajóállomás" mellett) nem próbáltuk ki. Mint ahogy nem jutott idő a másik irányba elkirándulni a faluba, a Prónay-kastélyhoz vagy a Prónay-kilátóból kitekinteni a Cserhát dombjaira. Szóval mindenképpen visszatérünk a közeljövőben.