2023. január 2., hétfő

Pele Apó tanösvény és a Batsányi János kilátó


A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Pele Apó tanösvényét kifejezetten kisgyerekes családoknak kedvezve találták ki. 8.5 km-es útvonal több kisebb körtúrából áll (természetesen az egészet végig lehet járni), így mindenki a magának és családjának megfelelő hosszt választhatja. Mi egy igen hideg, ködös téli délelőttön indultunk neki a kis túránknak, ezért, no meg az ötévesünk miatt, végül a legkisebb, legrövidebb kört választottuk, mely a györöki Szépkilátó felső parkolójából indul. Időközben kisütött a nap, felszállt a köd, és lehet, hogy az ötéves is bírta volna a hosszabb kört - mindegy, nem látunk a jövőbe. És ez a kis túra is nagy élményt nyújtott. Kis térkép a bejegyzés végén!

A Promenád Kávézó elől indultunk kis sétánkra. Első megállónk a Dolomit-bánya volt, ahol rögtön találtunk is egy geoládát. 

Kiinduló állomásunk: a Balatongyöröki Szépkilátó melletti
parkoló. Itt van ez a hangulatos kávézó is. 

Bár a Boroszlán tanösvény nem pont innen indul, elhelyezték egy 
tájékoztató tábláját.

A hegyre felfelé sétálva különös hangulat uralkodott a levegőben.
Tisztult az idő, a köd épp oszlott, a napsugarak kezdtek erőre
kapni.

Dolomit bánya - nyaranta úgy vélem, paint ball vagy
lézerharc helyszín lehet.

Geoláda találat a bányánál.


Nagyon szép ösvényen sétáltunk tovább, meglepve tapasztaltuk, milyen eldugott kis völgyekben vannak még nyaralók ezen a vidéken. 

A Betyár pihenőnél megettük tízórainkat. Az időközben teljesen kiderült időjárásban gyönyörűen lehetett látni a repülőket, flightradaron ellenőriztük, melyik honnan hová megy.



Pihenő, tízórai.

A kilátó közelinek tűnik, de egy kisebb kerülővel lehet megközelíteni. A felfelé vezető úton legnagyobb döbbenetünkre december 23-án több boldogan repkedő pillangót láttunk! 

Téli fények

Közel, de mégis távol - kis kerülővel
visz az út.


A Batsányi János kilátóból a panoráma egyenesen lélegzetelállító. A Badacsony, Szigliget, a Keszthelyi-öböl és a Keszthelyi-hegység magaslatai mind láthatóak. 





Visszafelé, a kilátó utáni sétán már csak lefelé haladtunk, kedves kis nyaralók mellett haladtunk el. A végállomás felé közeledve büfék, éttermek sorakoznak, ha nyári szezonban jöttök, itt akár meg is tudtok ebédelni vagy vacsorázni!

Tanösvénytáblák egyike

Nyaralók extra panorámával.


A Pela apó tanösvény teljes úthálózata

Kisebbeknek ajánlott 2.5-3 km-es körtúra
Eredeti kép forrása: bfnp.hu


Szeretnél 3 hetente friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:

BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése