Születésnap az Orsós Magnómúzeumban

Nem, nem babazsúrról fogok írni, és nem, nem a fiaimnak szerveztünk különleges szülinapi múzeumi bulit. Apósom a nagy orsós magnó rajongó a családban, így jött az ötlet, hogy vigyük el a születésnapján Terénybe, és mutassuk meg neki azt, amiről valószínűleg nem is tud: az egyedülálló múzeumot, egyedülálló tulajdonosával együtt. 

Igazi kontyolt tetejű palóc házban kapott helyett az Orsós Magnómúzeum

A bökkenő az volt, hogy sógornőméknek és nekünk is csak ötszemélyes autónk van. Hogy vigyük el a Papát? Jöjjön ő is saját kocsival? De az már milyen, a saját szülinapján vezessen mögöttünk? Vagy üljön be egyikőnk mellé? Sok gondolkodás és számolgatás után arra jutottunk: bérelünk egy hétszemélyes autót erre az egyetlen napra. Így Papa beült előre férjem mellé, nézte a tájat, és beszélgettek közben. A gyerekek elaludtak a másfél órás út elején, Terény előtt ébredtek. 

Érkezésünket előre jeleztem Nagy Vilmosnak, a múzeum tulajdonosának és alapítójának. A kapuban várt minket kedves mosolyával, és azonnal köszöntötte is a hasonló korú szülinapost. Azt hiszem, ők ketten eléggé egy húron pendülnek, és ez szinte azonnal ki is derült. 

A Magnómúzeum szigorú őre Vilmos ars poeticájával a kezében.

A vezetés első termében még a gyerekek is érdeklődve figyelték a különböző szerkezetek működését. Versengtek, hogy melyikük nyomhatja meg az indító/kikapcsoló gombot, Vilmos engedte nekik, és mutatta, mit szabad, mit nem. A magnók kivétel nélkül mind működnek, és eredeti, a gyártásuk évében készült hangszalagok szólnak belőlük. Igazán csodálatos belehallgatni a 30-as évek zenéibe, majd ahogy haladtunk a kiállításban a korral, egyre későbbi évtizedek slágereibe. Többet ismertünk mi, fiatalabbak is. A zene annyira átjárta a kis szobákat, hogy mindenki automatikusan táncolni, illegni-billegni kezdett, mikor megszólalt a muzsika. 

A kezdetekről mesél.

Itt már előrébb járunk a korban.

Hű, de érdekes!

Ez a rádió olyan állapotban van, mintha új lenne. Ajándék volt.

A gyerekek az első terem után kirohantak a kertbe, és nagyjából eztán nem is jöttek vissza. Valaki mindig rájuk nézett közülünk, mert van ott egy kút. Megnézegettük közösen, megbeszéltük, melyik mesében ki esik bele, utána kikerülték, nem azzal játszottak. Rohangásztak egy csomót, majd meguzsonnáztak. Mi közben folytattuk a vezetést. 

Szenvedélye a zene és a magnók.

Sajnos a technikai részletekre nem emlékszem, én inkább a zenékre és a hang minőségére figyeltem. Ez az út nem is nekem volt ajándék, hanem annak, akit ez tényleg mélyen és tartalmilag is érdekelt: Apósomnak. Ő pedig élvezte, és értette is, ami elhangzott. A vezetés végén dedikált könyvet kapott ajándékba: megvettük neki Vilmos könyvét, amit azóta már ki is olvasott. 

A legtöbb gép ajándék a múzeumnak!

Ezt a szerkezetet - ha jól emlékszem -
Vilmos csere útján szerezte.

Zeneélmény karosszékben.
A gitárszó: mintha ott és akkor játszaná a művész!

Szívem szerint megnéztem volna a két másik terényi múzeumot is: az egyikben csipkékben, a másikban gombákban gyönyörködhet az ember, ezekre azonban sajnos nem jutott már idő. Csodálatos, hogy egy ilyen kis nógrádi faluban három múzeum is van! A Terény környéki táj egyébként lenyűgözően gyönyörű, önmagában az autózás egy élmény volt. Az utak minőségéről nem tudok ódákat zengeni. 

Visszafelé Szandaváraljánál a buszfordulóban/parkolóban megálltunk egyet közösen enni. Itt bográcsozó, padok és kellemes ligetes környezet várják a megfáradt turistákat. Az Országos Kék Túra is erre visz, nem véletlenül: a táj valóban lélegzetelállító. Ajánlom Nektek felfedezésre!