Barangolni HETEN is lehet...!? (Remélem.)

Helló világ! A téli szünetben JÖVÖÖÖÖK!

Bejelentek.

Mikor négy évvel ezelőtt elkezdtem írni ezt a blogot, még "csak" öten voltunk, kislányom, harmadik csemeténk alig múlt egy éves. Ekkor a kirándulásaink során az is kihívást jelentett, hogy a két, még óvodás korú fiúcska mennyit bír, a hátamon hogyan és milyen hosszan tudom cipelni a kisasszonyt (még mindig inkább őt, mint a dögnehéz hátizsákot, amit férjem vitt minden alkalommal), valamint hogyan és mit eszünk útközben, amit a gyerekek is hajlandóak elfogyasztani. 

Később ezek már kevésbé jelentettek problémát, hosszabb kirándulásra is alkalmasak lettek a srácok, és a kicsi lányka is "önjáró" lett. Egyre könnyebben mozdultunk, egyre kényelmesebb lett az előkészület, mígnem 2016 februárjában meg nem született (az akkor még) Legkisebb Barangoló. Újra kezdődött a hordozás elől, aztán hátul, a pelenkázás, a kicsi etetéséhez és altatásához való alkalmazkodás útközben és így tovább. De mivel a nagyok már "nagyosan" viselkedtek, egy babával ez a helyzet nem volt olyan vészesen nehéz.

Ám hamarosan ezt a feladatot két pelenkással fogjuk tovább csinálni, mert bejelentkezett hozzánk az Ötödik Gyermek! Azt nem mondom, hogy nem vettünk nagy levegőket, mikor kiderült, és nem gondolkodtunk el azon, hogy miként is fogunk eztán országot járni, kell-e kocsit cserélni, hogyan fogunk beférni (csomagokkal)? Hm... És egyáltalán: HOGYAN FOGJUK MI EZT BÍRNI? 

El is árulom azonnal, nem titok: az első heteket például máris pocsékul bírtam, vagy nem is bírtam, fogalmazzunk így. Ezért kellett a blogírásban is szünetet tartanom a legfontosabb kiránduló időben, tavasszal, mert annyira sokat voltam/vagyok rosszul, hogy még mindig korlátozott mennyiséget tudok értelmes dolgok végzésével tölteni. Azonban a helyzet lassacskán kezd egyre jobbá és talán ki merem mondani, egyre elviselhetőbbé válni (csak a nagy hőség nehezít megint rajta). 

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a hétköznapjainkban hogyan tudjuk ezután teljesíteni, amit eddig szülői kötelességünknek gondoltunk, és hogy fogunk-e tudni barangolni ennyi gyerekkel? Bizonyára fogunk valahogy, mert különben én rövid távon bolondulok meg, az tuti...! :) 

Magunkat nem meghazudtolva azonnal elkezdtünk a megoldási ötleteken gondolkozni.

1. Első számú megoldásként például vonóhorgot szereltettünk a kocsinkra, hogy ha szükséges lesz utánfutóval utaznunk, ne azon múljon, hogy nincs vonóhorog az autón.
2. Tetőboxot sem csak bérelni fogunk ezután, úgy érzem...  
3. Aztán eszembe jutott még olyan gondolat, hogy csinálunk majd "nagyos" kirándulásokat, amikor a két kicsit a biztonságos nagyszülői otthon falai között hagyjuk, gondoskodó Nagyi és Papa kezei között, hogy a nagyokkal az életkoruknak megfelelő helyekre tudjuk ilyen formán eljutni. 
4. Lesznek majd csak apás kirándulások, csak anyás kimozdulások is, ha másként nem megy. 
5. Még egy túraötlet: egyikünkön vázas háti hordozón a nagyobbik kicsi, másikunk hátán a csatos hordozóban a kisebbik kicsi, a gyerekek hátán elosztva 3 felé a legszükségesebb cipelendő cucc. 

Egészen biztosan nem lesz könnyű, de talán megoldhatatlan élethelyzetnek sem mondanám közeli jövőnket. Főleg, hogy előttünk jár egy rakás család ezen az úton, öt, hat, hét, sőt kilenc gyerekes famíliákat is ismerünk, ők is élnek, működnek, és a legfőbb: SZERETNEK. Nem szirupos befejezés ez, hanem az élő valóság, a LÉNYEG.