Nyár, szülinap, bicikli, Szaletly - szülőprogram szigorúan kettesben

A karantén senkinek sem volt könnyű. Nem versenyzésből, hanem csak úgy elmesélem, hogy bárki beleképzelheti magát az én helyzetembe: öt gyerekkel, akik közül hárman digitálisan tanultak, ketten pedig folyamatos foglalkoztatásra vágytak, hogyan érezhettem magam egy építkezés befejező szakaszában, amit a végén megfűszereztünk egy költözéssel. No, hát egy ilyen nehéz életszakasznak értünk a végére az ún. nyitással egy időben. Férjem születésnapja, ami idén az utolsó hármassal kezdődő, kicsit mellékvágányra került, a fentiek miatt. Arra jutottam, hogy azzal ajándékozom meg őt, amiből az utóbbi időben a legkevesebb jutott nekünk: közös idővel. És ha már közös idő, legyen finom vacsi is hozzá, egy kultikus helyen. A régi Thököly étteremben tartották szüleim a lakodalmukat, éppen 40 évvel ezelőtt. A családi kötődés, és az, hogy a hely újranyitott, ráadásul a kedvenc, általam sok éve követett lakberendező, a Térkultúra blog szerkesztője, Nikoletti Petra családja újította fel és üzemelteti, arra sarkallt, hogy a lehető leghamarabb próbáljuk ki az ötletes nevű Szaletlyt. A közös vacsorát összekötöttük a kedvenc közös hobbinkkal, a biciklizéssel: Újpestről a Szaletly kb. 35 perc alatt kényelmesen, izzadásmentesen letekerhető távolságra esik. 

Megérkezésünk már egy kisebb jelenet volt a bejáratnál, ugyanis a lakatolásnál nem bírtuk kinyitni a lakat zárát. Ez egy elég drága lakat, szupermágnes van benne, ami ez alkalommal valamiért beleragadt. Sajnos mégis kinyílt és be is zártuk a bicikliket. Azért sajnos, mert 3 óra múltán megpróbáltunk hazamenni.... na de erről majd később.

Bár foglaltunk asztalt, ezen a kicsit hűvös péntek estén nem volt szükség rá, 19.00 körül még bárhova ülhettünk - egy óra múlva ez már nem így lett volna. 

A hely nagyon tetszett! Szinte a Városliget szélén, egy retró hangulatú kerthelyiségben ücsörögtünk, ami mégis olyan bájosan van felújítva, hogy nem azok a borzasztó színek és formák jutnak az eszembe, amik a nyolcvanas években még divatosak voltak ugyan, de ma már inkább a ciki kategóriába sorolhatók. Nem. A Szaletly-t átkenték (szerintem) krétafestékkel, tokától bokáig. És jól áll neki. Most, hogy egy komoly építkezés és egy kisebb felújítás már mögöttünk áll, valamint magam is többször festettem bútort, lambériát kréta- illetve zománcfestékkel, egészen pontosan el tudom képzelni, hogy ez mekkora munka lehetett. De megérte! És van még egy dolog, ami hihetetlenül tetszett: filléres anyagokból hoztak létre egyben igazán jól mutató dekorációt. Az asztalokon fűszernövények, az oszlopok között művirágok (amik a magasból és távolról mégis zöldítik a teret), a tányérok alá pedig egészen egyszerűen tortaalátéteket tettek. Az asztalok felett a legolcsóbb fehér papír IKEA lámpákra aggatott paprikafüzérek lógnak. Vannak még a hangulat kedvéért lampionfüzérek, amitől az egész helynek olyan hihetetlenül üde, nyárias bizsergése lesz sötétedés után, mintha valami vízparti teraszon nyaralgatnánk. Az étlap egyszerű A4-es papírra nyomtatott oldal, hiába, ez egy popup étterem, semmi fakszni, csupa egyszerűség.  

Hangulat este fél 10 körül. Sajnos nem a legjobb kép.

A két menü, amit végigettünk:

Hideg eperkrémleves házi joghurttal:

Marhapörkölt szalonnás nudlival:

A szülinapos nagyon dicsérte a pörkölt-szalonnás nudli-koviubi 
hármast.

Madártej sós karamellel

Aperol Spritz

és

Szárnyas erőleves májjal töltött házi batyuval:

Jólesett, mert kicsit kapart a torkom érkezéskor. Elmúlt. :)

Csirkemell roston sütve, házi majonézes kerti levelekkel és kalács ropogóssal

Ez valami mennyei volt. Napokig tudnám enni....

Madártej sós karamellel

Házi limonádék

A pincérekkel előre lebeszéltem telefonon, hogy az egyik madártej mellé valahogy tegyenek egy darab gyertyácskát, hogy a köszöntés mégis hangulatosabb legyen. Kicsit megállt bennem az ütő, mikor az Ünnepelt jelezte, hogy inkább nem is kér desszertet... de aztán valahogy óvatosan rábeszéltem. 

A sós karamell emelte ki igazán ennek
az egyszerű de nagyszerű madártejnek
az ízét. 

Régen, nagyon nagyon régen beszélgettünk teljesen zavartalanul, nyugodtan, emiatt elmélyülten és egymásra odafigyelve három órán át. Sokat nevettünk és tényleg egy igazán randis estét zártunk 22.00 körül. Minden olyan szépen alakult, egészen a lakatig... ó az a lakat! Körülbelül 15 perce próbáltuk már nyitogatni az odaragadt szupermágnest, én már vízionáltam a nálunk kanapén elalvó nagymama képét, kezdtem kétségbeesve messenger üzeneteket nyomogatni, amikor az egyik pincér megszánt minket, és hozott nekünk egy FOGÓT. Igen, egy fogót. :))) Ezzel kiszabadítottuk magunkat, illetve egészen pontosan a bicikliket, és szabaddá vált az út haza. 

Bár már késő volt, nem a zuglói kis utcákat választottuk hazafelé, mert éppen lomtalanítást tartottak a kerületben, s nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek már odafelé sem a sok szemétkupacon ücsörgő lomis család. Ezért kerültünk egy nagyot a Hősök tere felé, így viszont egészen végig bicikliúton tekertünk hazáig. Meglepő, hogy a kerülő ellenére gyorsabban tettük meg a hazautat. Ennyit számít a védett bicikliút! Sajnos nem fotóztam, de a késő esti békés Hősök tere ebben a koronavírusos világban, amelyben nem szereplők a tántorgó, hangosan ordítozó külföldi turisták a késő éjszakában, egészen lenyűgözően varázslatos látvány. 

(((A képek telefonnal készültek, s eredetileg nem is a blogba, csak emlékbe szántam őket, ezért pl. a helyről nem készítettem több fotót sajnos, és az ételeket sem különösebb alapossággal örökítettem meg. Utólag átgondolva viszont annyira jól sikerült ez az este, és olyan finomakat ettünk, hogy eszembe jutott, miért is ne írhatnék róla, mint szülőprogram-ajánló?)))