Mikor a Pilisi Parkerdő átadta a köznek ezt a régi-új tanösvényt (régi, mert bejáratott turistaútvonalakon halad, új, mert a táblák vadiújak), elhatároztuk, hogy a téli szünetben végigmegyünk rajta. Így is lett, egy szeles napon tettünk itt egy sétát. Azért nem mondanám kirándulásnak ezt a kis kiruccanást, mert a gyerekek aznapi viselkedése nem engedte meg, hogy nagyobb távot tegyünk meg. Ötböl ketten is fellázadtak, és elindultak az autó felé az első kilátó után... kezdődik a kiskamaszkor... (hozzáteszem, a legnagyobb, az igazi kamasz szívesen ment volna tovább).
A Széher út végén találkoztunk 10.00-kor barátunkkal, aki egy kisiskolás és egy óvodás gyermekével tartott velünk. Így hét gyerekkel indultunk útnak, hárman felnőttek. Egy téli szünetes hétköznapon 10.00-kor mi foglaltuk el az egyik utolsó helyet a Széher út végén - később, visszafelé gyalogolva láttuk, hogy többen beálltak az erdőbe és bent parkoltak az erdei úton, egészen a sorompó előtt is, ami véleményem szerint nem megengedett.
Az út emelkedik, de ez nem meglepő, hisz a Makovecz-kilátóhoz visz és amúgy is a Budai-hegyekben vagyunk. Az első tábla néhány száz méterre a lakott területtől már látszik is. Sajnos egyetlen táblát sem tudtam érdemben elolvasni a helyszínen (csak utólag, itthon) - mint említettem, a gyerekek nem voltak kirobbanó formában, mindig minden baj volt, nyűglődtek, veszekedtek, lázadtak, a kicsik sírtak, elestek stb. Ja igen, elestek, mert sár van, sár van bizony mindenütt. Egy ilyen télben, ami eddig igaziból ősz volt, mi lenne más, mint sár az erdőben. Ennek minden következményével: hazaérve mosás, a bakancsok alapos tisztogatása vár a gondos szülőkre... nekünk mindig megéri ez a macera, de megértem, ha valaki emiatt nem indul neki a túrának. Tényleg nagy lelkierő kell hét bakancs megtisztításához.
 |
| Szerencsénk volt, épp láttuk elrobogni a Gyermekvasutat felfelé. |
10.00 körül még nem volt nagy tömeg, de felhívnám a figyelmet arra, hogy ha valaki a csendes, békés erdőben sétálna, elmerülve gondolataiban, ne ezt a túrát válassza, mert a helyszín (úgy vélem hétvégén és ünnepnapokon, iskolai szünetekben főleg) a környék abszolút favoritja. Sokan futnak, rengeteg a kutyás, és természetesen az új táblák is vonzóak családok, párok, nyugdíjas csoportok számára. Hallottam, hogy több csapat a kilátótúrát teszi meg, amit mi is bejártunk már. Szóval ha nem hétköznap délelőtt mentek, készüljetek arra lélekben, hogy az erdőben meglepően sok emberrel fogtok találkozni.
A rövid, 800 m-es, mindössze öt táblából álló kis tanösvény a kék kereszten indul, majd a zöld körút jelzésen halad tovább. Fekete Istvánról nevezték el, mert a híres író a közelben lakott (lakóháza egy része ma a Jézus Szíve kápolna).
 |
| Az egyik tábla közelről. |
A táblákon információkat kapunk Fekete István életének fontos állomásairól, sőt, idézeteket is olvashatunk műveiből. Minden tábla tartalmaz érdekes tudnivalókat a Kis-Hárs-hegy életéről is. A táblák interaktivitásra sarkallnak, az okostelefonunkkal beolvasható kódok alapján további információkat, feladatokat kaphatunk.
 |
| Tízórai a csúcson. |
A kilátónál több család, baráti társaság gyülekezett, de bőven volt még hely, hogy az egyik asztalnál elfogyasszuk a tízórait. A gyerekek felváltva, szigorúan felnőtt kísérettel felmentek a Makovecz-kilátóba, mit mondjak, ez az építmény gyermekbiztonság szempontjából nincs a kedvenceim között. Szerintem életveszély konkrétan, de hát ez az én saját véleményem. Egy kutya is felrohant, amíg épp ettük a kekszet, és mindenki rettegett lent, most mi lesz, a gazdája is frászt kapott, ment, mit ment, rohant! utána, simán lezuhanhatott volna az a szegény állat.
 |
| A Makovecz-kilátónál. |
Kavicsgyűjtés, túrabot-keresés, sőt, geoláda-vadászat után visszaindultunk a kis úton, az autóhoz. Mint a bevezetőben említettem, ötből két gyermekünket nem sikerült meggyőznünk arról, hogy mennyire szuper lenne felmenni a Kaán Károly-kilátóba is, így ezúttal el kellett engednünk ezt a vágyunkat.
Egy érdekesség, hogy amíg az autóban ültünk hazafelé ezen a napon, 12.20-kor épp a Hűvösvölgyi út magasságában járhattunk, amikor történt a horvátországi nagy földrengés. Utána többen is kérdezték, éreztük-e, de a mozgó járműben semmi különös nem tűnt fel. A hírekből olvastuk, mi történt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése