Egy hétvége Bükkalján - látnivalók Cserépfalun

Mikor Judit felkeresett a szálláshelytesztelős ajánlattal, külön örültem, hogy a Bükkaljára hív minket. Ugyanis tavaly, bár sok időt szántunk a barangolásra, még a híres bükki látnivalók közül is csak töredéket tudtunk bejárni. A Bükk annyira gazdag szépséges látványosságokban, hogy bizony többszöri visszatérést igényel, és megunhatatlan élményt ad! Az Egertől keletre található kis bükkaljai falvacskák felé még sosem kanyarodtunk el (bár Noszvajon jártunk már röviden, de akkor sem turistaként). Cserépfalu pedig teljes homály volt eddig számunkra. Pedig önmagában ez a kis település is biztosít egy hétvégére való kisgyerekes programot, akár hiszitek, akár nem! 

Tanösvény, kilátó, barlanglakások, pincesor - séta Cserépfalun

Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy keressünk egy geoládát a környéken. Segítségünkre volt a cserépfalui multigeoláda a település megismerésében. A tanösvényen vezet végig, majd a pincesor után az erdőben zárásként van egy valódi geoláda.

A Dorci Vendégház kapujától mindössze néhány száz méteres séta a tanösvény kezdete. Ahogy felérünk az első szintre a lépcsősoron, a "Kisamerikába" jutunk, ami régi, sajnos mára igen rossz állapotba került barlanglakásokra utal. A Kisamerika nevet a helyiek gúnynévként ragasztották azokra a szerencsétlen családokra, akik ugyanabban az időben, mikor a falu gazdagabb családjai mindenüket eladva Amerikába vándoroltak szerencsét próbálni, nekik a saját kezükkel kellett kivájni a barlanglakások falát a löszös hegyoldalban. Ők eddig jutottak, ugyanakkor - ezért Kisamerika. Tovább haladva felfelé szük ösvényen kis fennsíkra érkeztünk, innen már csak néhány lépés a híres kilátó.

Kisamerika barlanglakások

Elhanyagolt állapot, ez itt egy beszakadt lakrész. :(

A Millenniumi kilátó épületét a település a 2000-ben építtette, hogy ők ilyen módon emlékezzenek meg a kerek évfordulóról. Az épület formája a kaptárkövekre emlékeztet, utalva a közeli látványosságra. Nagyon szép a kilátás innen a falura, a környező dombokra. Az ablakok elég picik, ez belülről furcsa, kilátókban inkább tágas térélmnyre számít az ember. 

Itt is van egy geoláda jelszó.

Tovább haladva a kis tanösvényen a régi bánya mellett vezetett el utunk. Ezt már teljesen benőtte az erdő, ha nincs ott az a jellegzetes fakerítés, bizony meg nem mondom, hogy a fák mögött egy felhagyott felszíni fejtés látható. 

Tanösvénytábla, itt egész olvasható máshol nem igazán.

A pincesor kezdete mellett egy kis lépcső vezet újra FEL, mégpedig a Nóta-arénához. Ez a vicces név nem a kivájt terem eredeti funkciójára utal. Itt valójában azt a port bányászták (kaparták ki a hegyoldalból) a helyi asszonyok, amelyet aztán más tájak piacain súrolóporként árultak (mondhatnánk úgy is, hogy ez volt a régi CIF).  Sajnos nekem ezeken a kőlépcsőkön tört össze a mobilom ripityára, fotózás közben repült ki a kezemből. Ezért hiába énekelgettek a Nóta-arénában a gyerekek nagyon aranyos gyerekdalokat, valahogy nem tudtam őszintén örülni. Épp kattogott a fejemben a dollárjelsorozat, hogy mennyibe fog kerülni a telefonom javíttatása, plusz mennyi adat veszhetett el a törés miatt (semmi, hála Istennek, "csak" a kijelző volt használhatatlan). 

"Nóta aréna"

Megtaláltuk a geoládát! A háromszintes pincesor legalsó utcáján visszafelé sétáltunk a szállásra, ahol a teljesen felszerelt konyhában készítettem egy könnyű, gyors ebédet, majd lepihentünk.

A pincesor egy ikonikus alakja. :)

Itt mindenkinek van pincéje!

Úton vissza a Dorci Vendégházhoz.

Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpont, Kaptárkövek - de mi teljesen szétestünk :) 

Délután megcéloztuk a látogatóközpontot. Az volt a terv, hogy rövid kirándulás után, amely során megismerjük a kaptárköveket is, megpihenünk az étterem teraszán, mi iszunk egy kávét, a gyerekek jégkrémeznek egyet. Annak érdekében, hogy a kicsik könnyebben haladjanak, a bölcsis futóbiciklivel, az óvodás biciklivel jött. Már majdnem a kaptárköveknél jártunk, amikor eszünkbe jutott, hogy nincs nálunk pénz! Hogy fogunk így bemenni a múzeumba, vagy kávézni? Férjem elindult visszafelé, megbeszéltük, hogy kocsival egyből a múzeum elé áll majd be. Igen ám, de hamarosan eszembe jutott, hogy a kocsikulcs NÁLAM van a táskámban... áááá ekkor már tényleg láttam, hogy nagyon szét vagyunk esve... mentségünkre szolgáljon, hogy aznap hihetetlenül nehéz volt a levegő, a párát szinte harapni lehetett, mindeközben az elviselhetetlen hőségtől alig kaptunk levegőt. Szóval a kocsikulccsal második gyermekünk (aki aznap a legnagyobb volt) futva az apja után indult visszafelé. Ez már kezdett egy komédiához hasonlítani. De a java még csak ezután következett. 

A kaptárköves elágazásnál egy szimpatikus apuka ácsorgott a kisfiával. Kérdeztem, hogy erre van-e a látogatóközpont? Kit érdekeltek ekkor már a kaptárkövek :) !

Mondta, hogy igen, de van egy kis bökkenő. És ránézett a járgányainkra. Van két, magas létrával megmászandó kb. 2.5-3 m-es kerítés útközben.... ó, hogy az a... ezt miért nem tudtuk? Rajta van ez a térképen?

 Nagyon kedvesek voltak, mert végül ők segítettek nekünk átvergődni a két kerítés fölött. Kiderült, földieink (az egyik lányom egy újpestes pólóban volt aznap), úgyhogy azonnal lett közös téma is. Fotót ezen a szakaszon nem készítettem sajnos. 

Az utat a kerítésmászás után együtt tettük meg a központig, ahol meghívtuk őket egy kávéra és egy jégkrémre. A kaptárköveket végül nem láttuk. A látogatóközpontba pedig nem mentünk be aznap, mert a délutáni pihenőben mindenki aludt, csak a két kicsi nem, akik viszont épp ekkor kezdtek már totálisan szétesni... Más kár nem történt. Foglaltunk asztalt a másnapi ebédhez az étteremben (KELL!!!), és szépen elindultunk a szállásra. Elgurultunk a kis katolikus templom felé, hogy lássuk, mikor van mise, de kiderült, szombat 17.00-kor (bőven túl voltunk rajta). Végülis, a nap korábbi részeihez illő jelenet volt, hogy erről is lemaradtunk. :)) 

Másnap délelőtt nyugiban, pihenten megnéztük a látogatóközpont múzeumi részét, megtudtuk, mit hagytunk ki, mikor nem jutottunk el az előző napi őrületben a kaptárkövekhez, és csomó mindent olvastunk a Suba-lyukról is, ahová ezúttal szintén nem másztunk fel. (Látjátok, ilyen is van a Barangoló család életében, és ez is tök normális.)

A Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpont épülete osztozik
a Hór-völgyi Remete Étteremmel. Előttük játszótér, pihenőpark.

Recepció, fogadóhelyiség. Nagyon szép tiszták a mosdók!

A múzeum egy részlete. Mindössze 2 terem van, de oly bőséges
az információmennyiség, hogy egy órát lazán el lehet itt olvasgatni.

A gyerekeket nagyon érdekelte, hogyan vadásztak őseink.
A Suba-lyuki leletek miatt természetesen van bemutató az őskor
emberéről.

Mai napig nem tudjuk, mi lehetett a funkciójuk a kaptárköveknek.
Viszont megdöbbentő, milyen sok helyen találhatóak az országban!

 Az éttermben nagyon finom és bőséges ebédet kaptunk. A mosdók gyönyörű tiszták. A látogatóközpontban van lehetőség biciklibérlésre és arra is, hogy ha a biciklitúránk erre vezet, itt megpihenjünk, bográcsozzunk. Környékbeliek jöttek ide születésnapokat ünnepelni, láthatólag kedvelt, felkapott hely ez az étterem. A játszótér is szuper, egyetlen gondja, hogy nincs árnyékban semmi. 

Vasárnap ebédidőben odabent és kint is minden asztal foglalt volt!

Hangulatos terasz.