A minap a Mom with Five blog írója, Barbara közösségi oldalán feltette a kérdést: hogyan veszel rá kamaszokat, hogy elinduljanak kirándulni? Az ő válasza erre a "hamburger". Az enyém "unokatesók". Ha biztosra akarok menni: "unokatesók és fasírt". A Naszályra így indultunk: felszerelkezve rokongyerekekkel, szüleikkel, és előző nap kisütött fasírttal, tehát a sikert biztosra vettem. A 3 fiú unokatestvérrel és sógornőmékkel Kosdon találkoztunk. Módszeresen ügyeltünk rá, hogy egészen biztosan minden hátizsák kikerüljön az autóból - nehogy úgy járjunk, mint tavaly Alsópetényben, mikor is ebéd nélkül kellett végiggyalogolnunk a körtúrát, mert senki sem vette észre, hogy 2 hátizsáknyi kaja bent maradt a csomagtartóban. Szóval minden kaja a hátunkon, az útvonal pontos terve a fejünkben és a térképen, indulás a március 15-i túrára!
A Naszály a Cserhát-hegység legnyugatibb magaslata. Fekvése miatt több kilátópontjáról lélegzetelállítóan szépséges a kilátás a Dunakanyarra, a Pilisre és a Cserhátra. Többek szerint Magyarország egyik legszebb panorámája tárul azok elé, akik hajlandóak felcaplatni az Országos Kék Túra által is érintett Naszály-tetőre vagy a kissé lejjebb elhelyezkedő, ám kilátás szempontjából talán még pazarabb Látó-hegyre.
 |
| Lemerült telefonom okán nem ér körbe a nyomvonal. |
Egy körtúrát szemeltünk ki még előző este, a találkozót a térképen és google maps-en is ezen a néven szerepelő Kosdi Pihenő nevű helyre beszéltük meg, ahol a reggeli órákban, 9.45 körül még alig állt néhány autó a mienken kívül.
 |
| Itt találkoztunk - térkép szerint |
 |
| Itt találkoztunk - a valóságban. |
Ez a Bánya utca végén található kis parkoló és pihenőpont azok számára, akik a falu központjából indulnak, már az első másfél kilométert jelenti, nekünk viszont az origó volt, mint utóbb kiderült, nem is baj. Az óvodások miatt ugyanis volt néhány pillanat, amikor elgondolkodtunk, normálisak vagyunk-e, hogy erre a túrára elhoztuk őket? Az első 3 kilométer a négyéves és a hatéves gyermekünk számára - és ezáltal számunkra is - borzasztóan nehezen telt. Aktív, mély és másodpercenként kifejezett önsajnálat, nyávogás és hiszti keresztezték, váltogatták egymást, amíg végre meg nem szokták, hogy megyünk. MEGYÜNK, gyaloglunk, mindenki megy, mindenki gyalogol, és ez nem is olyan rossz. Talán az első komolyabb kilátópont után lett jobb kedvük. A négyévest férjem a legnehezebb emelkedők előtt a nyakába vette, emiatt hősként tekintek rá.
 |
| Lelkes kis csapatunk az út elején. |
 |
| Bányász emlékmű - van itt egy geoláda. |
 |
| Egy nagyon komoly felfele menet után az első kilátópont - ami még csak ízelítő. |
Szóval az első kilátó pont már lenyűgözött bennünket, pedig ez még "semmi" nem volt ahhoz képest, amit későbbre tartogatott nekünk ez a nap. A szél fújt rendesen, a kicsiket pedig nem engedtük az ösvényen túlra, mert nagyon meredek sziklák és mélyedések tátongtak lefelé. Cserébe a hirtelen lábunk előtt kiterülő táj: valami gyönyörűséges! Nem győztem fotózni....!
A Násznép-barlangba nem mentünk le: meredek lett volna a lejáró (bár nem annyira, mint a Leány- és Legény-barlangok Kesztölc mellett tavaly...), és hivatalosan a denevérek védelmében belépni sem szabad április 30-ig. Így hát feleslegesnek gondoltuk az amúgy is fáradékony csapatot ezzel a kis kitérővel megkínálni. A barlang egyébként onnan kapta a nevét, hogy a legenda szerint a török dúláskor egy egész násznépnyi ember keresett benne menedéket.
Tovább indultunk a csúcs felé, ahol egy kellemes, napsütötte helyen elfogyasztottuk szerény ebédünket. Igazán nagyon hiányzik erről a hétvégén igen forgalmas pontról néhány kényelmesebb pad, esetleg tűzrakó, asztal, szemetes. Sok turista gyűlt össze - nem csak mi időzítettük az elfogyasztandó ebéd idejét a csúcslátogatásra - ezért már-már szűkösnek bizonyult a kis rét, amelyen elhelyezkedni igyekeztünk.
Kis csapatunkat két részre osztva felmentünk a kilátónak nevezett, ám valójában egy, már használaton kívüli geodáziai toronyba. 4 meredek létrát kell megmászni ahhoz, hogy 360 fokos, teljes panoráma táruljon a szemünk elé. Én sajnos nem tudtam 100%-ig élvezni a látványt, mert egy olyan csapattal sikerült véletlenül egy időben feljönnöm, akik max. hangerővel hallgattak valami borzasztó zenét és ha épp nem, akkor meg ordibálva röhögtek valamin. Mindeközben még azon is szorongtam, hogy vajon lefelé nem lesz-e nehezebb, rosszabb ezeken a létrákon lejutni. Megfogadtam, ha leérek, megcsókolom az anyaföldet, mint Szent II. János Pál szokta repülőből kiszállás után. Végül nem tettem meg, nem is volt annyira vészes. :) Mindenesetre jó lenne, ha a torony - csakúgy, mint a galyatetői öreg kilátó vagy a csóványosi egykori geodéziai torony - kapna egy méltó utóéletet, egy fa borítást, egy plusz emeletet, egy biztonságos és a létránál mindeképpen kényelmesebb feljutási lehetőséget. A hely, a panoráma mindenképpen megérdemelné, hogy kiemelt figyelmet kapjon az erdészettől!
 |
| Felújítás után áhítozik ez a torony és minden látogatója! |
 |
| Elmondhatatlanul gyönyörű kilátás minden irányban. |
 |
| A létrán csak óvatosan! |
Meredek szakasz következett - lefelé. Itt nagyon kellett fogni a kisebbek kezét, a nagyok már gyakorlottan ugrándoztak lefelé a gyökerek között, két vicc poénja között esetleg megkapaszkodva egy-egy fa törzsébe. Befigyelt egy újabb geoláda a határkő közelében.
 |
| Geoládászás közben |
 |
| Vaditató-tó előtti táblák. |
A Vaditató-tó mellett elhaladva rácsatlakoztunk a Zöld háromszögre, mely a Látó-hegyre vezet. Túránk utolsó, de talán legszebb kilátópontja felé közeledve meglepve olvastuk, hogy ezen a csodálatos helyen valójában egy Árpád-kori földvár romjain sétálunk át.
 |
| A Látó-hegyi kereszt |
A kereszt alatt megpihenve szétnéztünk, s próbáltuk befogadni mindazt a gyönyörűséget, amit egyszerre láttunk. A Szentendrei-sziget, az őt körülvevő Duna-nyalábok és feljebb, a kanyarogva kígyózó folyó szépsége, háttérben a hegyekkel, olyan látványt nyújtott, amitől nem tudtunk "csak úgy" megszólalni. Gyorsan készítettünk néhány családi fotót, aztán visszahúzódtunk egy szélvédett pontra, itt meguzsonnáztunk, megkávéztunk - igen, volt nálunk termoszban kávé - "életmentő kategória" tavaszi fáradtság ellen.
A Sárga kereszten haladtunk ezután rendületlenül visszafelé. Először egy felhagyott kőbánya mellett vezetett utunk, innen szobrokhoz és épületekhez bányászták a követ. Nem sokkal ezután, de jóval lejjebb, a Pádimentom-kő tanösvény táblánál szintén egy felhagyott kőbányába botlottunk. Az innen bányászott sárga követ kifejezetten padlózatra, járdára alkalmazták. Nagyon érdekes szín ez a sárga, messziről látni ugyanezt az erős árnyalatot a Naszály ma is élő külszíni fejtése miatt, ami egy tájseb valójában. Erről tudja mindenki, aki bizonyos szögekből néz erre, hogy pontosan melyik hegy a Naszály.
 |
| Az elhagyott kőbánya a térképen is szerepel |
 |
| Mindenhol ez a sárgás kő! |
 |
| Pádimentom-kő - ez is egy elhagyott bánya |
Még jócskán mennünk kellett lefelé a Sárga kereszten - itt-ott dimbes-dombos ösvényeken áthaladva - hogy elérjük körtúránk első szakaszát. Így gyakorlatilag visszacsatlakoztunk a Zöld körtúra jelre, hogy azon még további 1.5-2 km-t gyalogolva visszaérjünk az autóhoz. Érdekes módon a kisebbek a túra végét saját lábon gyalogolták le. Nagycsoportosunk a kezdeti ellenérzéseit félretéve végül teljesen egyedül gyalogolta le a mintegy 11 km-t. Kiscsoportosunk a Látó-hegy után nem sokkal elaludt férjem karjaiban, és 20 percnyi pihenő után új emberként ébredt fel. Ezután már ő is egész sokat gyalogolt magához képest.
A környéken korábban felfedeztük Alsópetényt, jártunk már a Gyadai tanösvényen, és szívből ajánljuk a Naszály lábánál elterülő RoBirtokot, ahová csak regisztráció után tudtok bejutni - de regisztrálni érdemes! Sajnos a Váci ártéri tanösvény rettenetes állapotban várja, hogy valaki felújítsa, megközelítése kizárólag saját felelősségre történhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése