A Zemplén kincsei 11. - Rákóczi-vár ostrom alatt

Ostromhétvégét tartottak Sárospatakon, mikor ott jártunk. Ez azt jelentette, hogy meghívott hagyományőrzők mutatták be a legkülönfélébb mesterségeket - megdöbbentő hitelességgel. A papír és nemezművészeken kívül természetesen - ha már ostrom - korhű katonák is durrogtattak, igazi fegyverekkel, fülsüketítően. Ez az évente egyszer megrendezésre kerülő hétvége azonban csak egy volt a rengeteg érdekességből, amit a Sárospataki Vár látogatása közben tapasztaltunk. Az Ágyúöntő műhely és a Vörös-torony vezetővel látogatható, a Rákócziak dicső kora kiállításban egyedül is végig lehet menni. Utóbbit nem ajánlom családdal, kicsikkel, mert hosszú és részletgazdag, ám a másik kettőt viszont nagyon is! Jöjjenek a képek és a részletek!

Miután a Zempléni Kalandparkból előzetes informálódásom hiánya miatt csalódottan távoztunk, ezúttal nem akartam hibázni. Már e-mailben is kértem javaslatot a látogatásra (rendkívül részletes választ kaptam, köszönöm), de mikor kiderült számomra az Ostromhétvége, még telefonon is felhívtam a pénztárt a pontos időszükségeletekről érdeklődve. Ekkor gyors fejszámolással realizáltam, hogy családunknak ezen a szombaton az lesz a megfelelő, ha pontosan 10.00-kor én vagyok az első vásárló a jegypénztárnál, az Ágyúknál kezdünk 10:05-kor, majd a Vörös-toronyba történő vezetéssel folytatjuk (10.40-kor). Az Ágyúöntő Műhely kb. 30 perc, a Vörös-torony kb. 40-45 perc, a Rákócziakról szóló kiállításra szánandó idő pedig látogatótól függ, meglátjuk, mit bírnak a gyerekek. Az előre eltervezett tempót tudtuk tartani, a Várban és környékén összesen kb. 3 órát töltöttünk.

Sajnos az elején nem vásároltam fotójegyet, ezért az Ágyúöntő Műhelyben az elején nem voltam jogosult fotózni. Igen. Fotójegyet, a 21. században, mikor mindenkinek a zsebében ott lapul az okostelefon, a Sárospataki Várban fotójegyet kell váltani ahhoz, hogy képeket készíthessünk. Tapasztalatból mondom, hogy a vendégek minden alkalommal, amikor elfordul vagy előre megy a vezető, fotóznak. Nem gonoszságból, csak mert egyszerűen megszokták. Manapság mindenki fotóz, mindenhol. Szerintem ezt a fotójegy dolgot el kellene törölni, annyira ciki! (Én nem csaptam be senkit, a végül vettünk fotójegyet, hogy a blogba legálisan berakhassam a képeket. Viszont az ágyúkról sajnos emiatt alig van fotóm.)

Az ágyúöntés bemutatóhelye

A Vörös-toronyban a vezetőnk kicsit lassan beszélt. Illetve csak akkor beszélt lassan, ha a várbéli mondandóját mesélte. Amúgy, ha hozzánk szólt, normál tempóban tette azt. Nem tudom miért vette fel ezt a furcsa szokást, lehet, hogy annyi turistát látott már, hogy rájött, ez az egyetlen módja, hogy mindenki odafigyeljen (nem). Itt is mindenki röhögve fotózott, ha a hölgy nem látta. Ezért is mondom, hogy ez a fotójegy dolog törlendő... (Másik hasonló... megvettük a jegyet és kiderült: a wc fizetős!!ÁÁÁ)

Sáfárház: a torony alsó szintjén a gazdasági háttérmunka zajlott. 

Nagyon mély kút a sáfárházban.

Reneszánsz bútorok!

Várkápolna.

Lovagterem, mely a 18. század elején országgyűlés helyszíne is
volt.

Ablak a Bodrogra

Ennek a szobának a kerámialapjait részlegesen felújították.

"Nem edzett", rendszeresen kulturális programokhoz nem szoktatott gyerekeknek a Vörös-torony vezetővel történő látogatása kihívás lehet. Bár érdekes egy ilyen különleges, öreg várban járkálni, nincsenek olyan elemek, részletek, amelyek igazán lekötnék a gyerekeket. Én magam egyetlen dologba kapaszkodtam ezúttal, a korábbi tapasztalatokba. Hogy bírni fogják, mert már máshol is bírták. Így volt valóban, bár a végén már kötélidegek kellettek ahhoz, hogy az utolsó emletet bírjuk a két kicsivel. A tetőteraszon a férjem el is vitte őket fotózni valamelyik bástyába, ami teljesen lekötötte a figyelmüket. 

"Ez a medve biztosan azért szomorú, mert kilapították." - hangzott
el a 4.5 éves bölcsessége

Míg én végigszaladtam a Rákócziak dicső kora kiállításban, a család többi tagja kiáramlott a múzeum előtti téren található Ostromhétvége-sátrakhoz. Már ment a fegyverropogás, kézműveskedés. Ők ott olyan sokáig és olyan jól elvoltak, hogy az elején fel sem tűnt a gyerekeknek, én nem vagyok velük. :)

Ostromhétvége július közepén. Egyéges sátrak, nagyszerű
meghívottak. Mindenki szeretettel műveli, amiért eljött. 

Bodnár Balázs nemezművész
szappan használata nélkül dolgozik
egy derékaljon.
(10 éves lányom fél óráig megbűvölten nézte!)

Balázs mester másnapra elkészült, visszamentünk, hogy láthassuk.

A történelmi kiállítás NAGYON HOSSZÚ és nagyon alapos (!!!), ezért mindenképpen ajánlom gimnazistáknak, akik épp itt tartanak történelmi tanulmányaikban. Kisebb családtagoknak viszont nem. Nincsenek számukra érdekes, gyerekeket kifejezetten megcélzó dolgok ebben a kiállításban. Ez egy klasszikus múzeum (szép és jó egyébként), nulla interakcióval. Szomorú megfigyelésem - más látogatók is szóvá tették - hogy a tárlók világítása mintha szándékosan lenne szinte teljesen kikapcsolva. Egyes tárgyak már-már láthatatlanok ebben a lehangoló, spórolós sötétségben. Egy hölgy látogató mellettem gyakorlatilag dühöngött: megvette, kifizette a jegyet, és nem tudja megnézni a kiállítást, mert hiába áll a tárlók előtt, a világítás hiánya miatt nem látja, ami bennük van. Ennek ellenére a kiállítás végigjárandó mindenkinek, aki teheti, mert tényleg alapos és igényes összességében! 

Korabeli szobabelső

Református templom részlete berendezve.

A híres Sub Rosa terem

II. Rákóczi Ferenc gyermekként és Zrínyi Ilona

Itt már valami ismerős volt...
Füzérről. (A kályha.)

Időszaki akvarellkiállítás.

Egy másik kellemetlen élményem az amúgy kiváló Ágyúöntő Műhelyben ért. A vezető hölgy velünk nagyon kedves volt, és mindent részletesen elmagyarázott. Hihetetlen, micsoda összetett és aprólékos munka volt egy ágyú elkészítése! A mérnöki tudás a művészettel és a haditechnikával találkozik ebben a mesterségben. A videó, a nem túl nagy épületben a teljesen áttekinthető és érthető kiállítás, mind nagy élmény, a gyerekek is mindenre figyeltek, a művelet minden szakaszát értelmezték. Ám ez a kedves hölgy olyan vehemenciával zavarta el az Ostromhétvégére érkezett hagyományőrzők egyik kis tagját (egy 7-8 éves forma kisfiú, hagyományőrző ruhában), hogy azon meglepődtem, belepirultam. Itt vannak az ország különböző tájairól vendégek - akiket nyilván ez a múzeum hívott meg - és nem engedik, hogy az egyik kis érdeklődő benézhessen egy számára érdekes kiállításba? Miért? Kinek fáj ez? Szerintem szép gesztus, sőt evidencia lenne egy ilyen rendezvényen, hogy a VENDÉGEK, akiknek köszönhetik a rendezvény fényét, ingyenesen járhassák be a kiállításokat, különösen, ha érdekli őket. Egy kisgyereknek ÍGY elvenni a kedvét... nem tudom, nekem annyira tapintatlan pillanat volt. Én nem így gondolkozom. Én beengedtem volna, és megkértem volna, hogy legyen segítségemre a nap folyamán (amíg van kedve és engedik a szülei). Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a tapasztalatomat, mert senkinek nem akarok rosszat vele, de szülő vagyok, barangoló vagyok, pedagógus is vagyok... fájt, na. 

A Vár mellett a várárokban található egy történelmi játszótér, amit természetesen kipróbáltunk.

Sárospatakon egyébként tettünk egy nagyobb sétát egyik este, vacsora után (mint említettem, hercegkúti szállásunk mindössze 5-6 perces kocsiútra volt a Vártól). Ennek képeit és a vasárnapi, mise után készült fotókat a Szent Erzsébet Bazilikáról itt közlöm.