Élményajándékokat adunk egymásnak! - határoztuk el családtagjainkkal tavaly karácsony előtt, így kaptuk mi is ezt a kalandos nyomozást Budán a Budapstep szervezésében. Nézegettük a naptárat, a pünkösdi hétvége ideálisnak tűnt számunkra. Ezek után nézegettük az időjárásjelentést is, és mikor megláttuk, micsoda viharokat jósolnak pünsködhétfőre, ahová eredetileg beterveztük ezt a programot, inkább a nyugis, napos pünkösdvasárnap délután mellett döntöttünk, szerencsére volt még szabad időpont, és minden családtag rá is ért ezen a napon. Az időjárás tényleg hozzásegített minket, hogy Budapest legszebb arcát lássuk, mondhatni ideális volt a kellemes napsütés és a Duna felől érkező szellő egy feladatmegoldós kalandhoz. Mégis kétszer lassabban teljesítettük a programot, mint ahogy azt az előzetes leírás szerint körülbelül teljesíthettük volna. Hogy miért? Olvasd tovább...
Utólag azt mondom, akár enyhe erőszakot alkalmazva is, de le kellett volna fektetni a kis óvodásunkat, aki mostanában hétvégén semmi áron nem hajlandó aludni (persze hétköznap mint a kisangyal, alszik az óvodában...), mert az ő kialvatlansága és nyűgössége jelentősen gyengítette a feladatmegoldási képességeinket. Konkrétan az egyik felnőtt biztosan vele volt elfoglalva, ezért bizony jelentős figyelemkapacitás ment csak őrá, s ez elvonódott a feladatoktól.
A program - ennyit talán elárulhatok - egy Bartók Béla úti kávézónál kezdődik, majd a történet rejtjeles feladat- és helyszínmeghatározások mentén halad a Gellért-hegy oldalában. Ez egy olyan játék, ahol kis túlzással mondhatom, minden szónak és képnek van jelentősége, értelme, szóval bizony nagyon résen kell lenni. Ennek ellenére vagy éppen ezért - mindenki megnyugtatására mondom - bizony még mi is elkalandoztunk az egyik szakaszon (hozzáteszem, ennél az "eltévedős résznél" volt a kislányom fáradtsági mélypontja, és ezáltal a mienk is, utána már jobban vettük az akadályokat).
A játék jellege miatt nem árulhatok el több konkrétumot, hogy Ti is teljes élményt kapjatok. Azért néhány képet megosztok Veletek, és elmondom személyes tapasztalatainkon alapuló jótanácsaimat:
- óvodásunk és elsősünk számára az útbaeső játszóterek jelentették a felüdülést
- az "eltévedős szakaszt" tudatosan is beépíthetitek, mert bizony nagyon megéri a kilátás a megtervezett kitérőt
- a gyerekeknek az is örömet okozott, ha ők tölthették ki a feladatokat, ők oldhatták meg a rejtvényeket, de az is igaz, hogy nélkülünk nem ment volna minden akadály
- egyszer kellett használnunk az okostelefont, de a felajánlott telefonos segítséget nem vettük igénybe :)
- a játékhoz ideális volt a koranyári időjárás, de bármilyen időben teljesíthető, sógornőmék december végén mentek végig az útvonalon (nagyobb gyerekekkel)
- nincs időlimit, akár az egész napot rászánhatjátok a játékra, sok megállóval, étkezéssel, piknikezéssel, és játszóterezéssel kalkulálva!
- némelyik feladatnál jó, ha leültök egy padra, mert hosszabb megoldási ideje van és egyszerűen ülve kényelmesebb - ekkor jól jött, hogy volt nálunk uzsonna, és a kicsiket le tudtuk foglalni
A játék a nagyoknak és nekünk felnőtteknek igazán tetszett! Ötletes kérdésekkel és megoldásokkal teli helyismereti rejtvény ez, olyanoktól, akik tényleg ismerik a városnak ezt a részét. Számomra a leginkább örömteli az volt, hogy olyan kedves apróságokra irányítja a figyelmet, ami a "szemünk előtt van, mégsem látható". A végén közösen megállapítottuk Férjemmel, hogy nem elég "csak" az országot járni, néhanapján bizony szeretett fővárosunkban is el kell indulnunk felfedező utakra, mert a srácok nem ismerik... El is határoztuk, hogy igyekszünk gyakrabban bejönni a gyerekekkel a belvárosba kicsit turistáskodni, mert igazán megéri! A világ egyik legszebb fővárosában élünk!
Köszönjük, Budastep, ezt a nagyszerűen sikerült városi játékot!
SZERINTETEK MI LESZ A JÚNIUSI NYEREMÉNYJÁTÉKUNK TÁRGYA? :)
Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése