Hajók a házak között |
Grado egy sziget a lagúnák között. Két bekötő út köti össze a szárazfölddel: az egyik Trieszt felől érkezik, a másik Aquileia felől - utóbbin akkor is érdemes végighatjtani vagy átbiciklizni, ha nem erre ajánlja az utat a GPS, csodálatosan gyönyörű a lagúnák küzött épített puszta úton haladni, jobbra-balra tenger, selymes hullámok, vízi madarak, motorcsónakok: békés, megnyugtató látvány.
Egy vihar a messzi távolban a lagúnaútról. |
Kétszer jártunk a városban úgy, hogy meg is álltunk, sétáltunk, nézelődtünk. Egyszer este - ekkor volt igazán nagy élet! Egyszer pedig napközben, világosban - kevesebb ember járkált az utcákon.
Parkolás
Ez az egyik legnehezebb ügy Gradoban. Gyakorlatilag a turisták megtöltik a várost a szezonban. Annyira, hogy mindössze néhány hely áll szabadon a belvárosban, ezeket kell megtalálni. Jó időben a strandok környékén is reménytelennek tűnő kísérlet körbe-körbe kocsikázni - mi sajnos nem tudtunk a városban strandolni, pedig jó lett volna kipróbálni a messzeföldön híres, blue flag-es GIT strandot kristálytiszta vizével.
Főszezonban néhány szabad hely a focipálya mellett REGGELI ÓRÁKBAN készült a kép, délben az összes foglalt volt! |
A parkolóhelyeket vonalak jelzik az aszfalton. Nagyon kell figyelni a színüket. A sárgára nehogy állj, mert az teljesen tilos, a helyieknek, lakosoknak fenntartott hely. A kék fizetős - lehet egésznapos jegyet venni, ez 2023-ban 6 EUR volt. A fehér helyek ingyenesek, de sajnos fehér hollóként kevés van belőlük, vagy messzebb helyezkednek el a központtól.
Egyik este a nyugati strandok melletti kis utcácskában sikerült megállnunk. 20:00 után már nem kell fizetni és mi 20:03-kor érkeztünk. Innen indultunk kis városi sétánkra, hogy beszippantsuk a hangulatát ennek a különleges helynek. Grado kicsi, ha elhatározod, hogy legtávolabbi nyugati csücskéből elgyalogolsz a kertvárosi bungalók felé, akkor is odaérsz 1-1.5 órán belül, de lehet, hogy még ennél is kevesebb idő alatt. Szóval nem kell aggódni, ha messzebb álltál meg, kis séta, és már bent is vagy a központban.
Esti séta a strandon - egy viharos, hideg időszak lezárásaként. |
"Talán holnap már fürödhetünk?" (Valóság: nem.) |
Csodálatos naplemente! |
Az üzletek persze nyitva éjszakáig! |
Az Astoria Hotel előtti teraszon egy zeneművész előadását hallgattuk, éppen Stinget játszott. Háttérben: vihar. |
Másik alkalommal délelőtt a belső szigeten álltunk meg (Isola della Schiusa), közvetlenül a szép nagy és gazos :) focipálya mellett. Ez egy viszonylag nagy, 200 helyes parkoló, 10:00 körül még voltak szabad helyek. Mire visszaértünk a hajókázásból, nappali sétából ez a parkoló is teljesen teltházas volt! Érdemes tehát reggel érkezni, akkor még esélyes, hogy lesz itt helyetek.
Belváros
Grado, bár Észak-Olaszország egyik fontos kisvárosa, olaszföld. Itt sziesztáznak az emberek. Sok étterem ezért ebédidőben nincs nyitva vagy csökkentett kapacitással dolgozik. Találtunk azért kiülős és beülős helyeket is nyitva, de jóval kisebb a választék, mint este. Ugyanígy a bazárok, a kisebb-nagyobb üzletek: sokan zárva tartanak a nap közepén. Fagyizók nyitva voltak. Van egy Tourist Info a belső öbölnél, érdemes betérni és térképet kérni, programlehetőségek után érdeklődni.
Középkori házakban laknak itt ma is - földszintjük sokszor étterem |
A család számára a korzózás, mint program önmagában érdekes lehet, mert ilyenkor nem csak a város hangulatát, de az olasz életérzést is beszippanthatjuk. A sós tengeri levegő, a finoman lágy szellő, egy meleg nap után a járda sugárzó melege, a semmihez sem hasonlítható minőségű kézműves fagylalt és az elképesztően gyönyörű épületek, valamint a lagúnák látványa együttesen felejthetetlen élményt ad. Már séta közben tudod, hogy szeretnél visszajönni és újra átélni mindezt.
Legközelebb bemegyek... |
Ebben a kis kápolnában ma már egy üzlet működik. |
Nem magyarázkodom, inkább tényként leírom: az esti sétánk alatt a templomok zárva voltak, a délelőtti látogatás alkalmával pedig annyira, de annyira meleg volt (utolsó napunkon), hogy a gyerekek nem voltak hajlandóak betérni velünk a középkori (egyébként hűsítő) falak közé, hanem fagyit követelve haladtak a már ismert és tesztelt fagylaltozó felé.
Angelo Fagyizó, talán a legjobb kézműves fagyi a városban |
Grado városa volt a "menedéke" azoknak az Aquileiából ide költözött keresztényeknek, akiket a szárazföldön folyamatosan támadtak a barbárok. Ezért Grado hasonló csodás ókeresztény emlékekkel rendelkezik, mint Aquileia, csak kisebb mennyiségben és méretekben. Ezek közül egy régi kápolna romjai szabadon látogathatók a belvárosban, még este is kivilágítva várják a turistákat.
Gradoi mozaikok esti fényekben |
Ez is mozaik, persze nem középkori |
És a világörökségi mozaikok déli verőfényben! (Másik poszt lesz az UNESCO kincsekről Aquileiában) |
Barbana szigete hajóval
Kihagyhatatlan program, ha Gradoban nyaralunk: hajókázás a lagúnák között Barbana szigetére. A hajótársaság járata az Isola della Schiusa felé vezető autós híd jobb oldalánál található. Ezek klasszikus, emletes kirándulóhajók. Már önmagában a lagúna-hajózás is óriási élmény: a hajó kijelölt úton kell haladjon, hiszen ha letérne erről, a víz olyan sekély lenne, hogy elakadna. Számos vízi madarat láttunk útközben, a gyerekeknek pedig az tetszett a legjobban, mikor a kis sétahajónkat lehagyta egy-egy motorcsónak vagy lakóhajó.
Indulás előtt a hajóállomáson sorban állva. Csak készpénzzel lehetett megvenni a jegyet, így készüljetek! |
Épp lehagy minket egy lakóhajó |
Kellett a naptej és a napsapka! |
Barbana szigetén a jelenleg ferences fenntartású zarándokházban a mosdózás mellett lehet ebédelni, jégkrémezni, kávézni és egy ajándékbolt is helyet kapott az épületben.
Zarándokház: szállás, étterem, kávézó és ajándékbolt. |
A templom kívül-belül gyönyörű és karbantartott. Eredetije hálából épült évszázadokkal ezelőtt, hogy kifejezzék a Szűzanyának: tudják, hogy Ő mentette meg a várost egy hatalmas vihartól - a pusztító tombolás után egy sértetlen Szűz Mária ikont sodort a partra a víz. A sok árvíz tönkretette az első épületet, tehát amit most látunk, nem olyan öreg: csak a 18. században épült. A napi szentmise épp kezdődött, mikor megérkeztünk, de annyira rövid volt, hogy mire a gyerekek megették a tízórait és körbesétáltunk a falatnyi sziget egy részén, már véget is ért.
A falakon érdekes képek hirdetik a Szűz csodáit, illetve a hozzá intézett kéréseket.
Környékbeliek hálaképei Máriának. |
Mi úgy döntöttünk, nem maradunk ebédelni a szigeten (sziesztraidőben van egy nagyobb szünet a hajójáratok között, természetesen), ezért a következő hajóval vissza is tértünk Gradoba, és sétáltunk egy nagyot.
Jön értünk a hajó Barbana szigetére |
Visszafelé a hajó orrában foglaltunk helyet. |
Csatornák - a hajóval, csónakkal történő parkolás legalább akkora gond, mint kocsival... |
Szökőkút a híres Grado mozaik előtt |
A GIT strand blue flaggel rendelkezik, gyönyörű tiszta vizében sajnos nem tudtunk megmerítkezni. |
Kaktuszok, szépségek. |
Minden mozaik |
Ahová szintén nem tudtam bejutni. |
Városban a kikötő, az utcakép része a csatorna. |
Ennél a hídnál található a Barbana hajó indulási állomása, és itt kell behajtani a nagy, focipálya melletti parkolóhoz is. |
Szállás a városban vagy kempingben? Pro és kontra érvek
VÁROS
Természetesen sokkal kényelmesebb Grado központjában megszállni, mint egy messzi kempingben.
Több előnye is van:
- papucsban, törölközővel ki lehet csattogni az egyik városi strandra, legyen az fizetős vagy ingyenes.
- sok szállás biztosít parkolót vendégei számára, ami nagy kincs!
- azokra a napokra, amíg itt nyaralunk, igazi gradoi polgárnak érezhetjük magunkat.
- megismerhetjük olasz vendéglátóinkat és lesznek kedvenc éttermeink.
Hátránya:
- a belvárosban igen nagy és hangos az élet, éjszaka is, kivéve a külsőbb utcácskákban.
- a szállások ára, különösen egy nagyobb család számára húzós tételt jelenthet.
- eleve kicsi a választék olyan szállások közül, ahol pl. mi, azaz 7 ember elfér kényelmesen.
- a legjobb szállásokat kizárólag közvetítőn keresztül érjük el.
KEMPING
Előnyök:
- ismerős terep lehet azoknak, akik gyakran kempingeznek, nemzetközi szokások érvényesek ezeken a helyeken is
- az általunk tesztelt kempingben minden parcellán van víz és áram!
- minden, amit viszel, a sajátod, nem kell idegen cuccokkal főznőd, saját matracon, saját ágyneműben alhatsz
- ezek a nagy kempingek teljeskörű szórakoztatást biztosítanak, ha 1-2 hétig ki sem teszed a lábad onnan, akkor is számos programban és élményben lesz részed
- a nagy kempingek a szezonban biztosítanak animációt - fontos lehet a gyerekek lefoglalása szempontjából
- saját partszakaszon lehet fürdeni, a Villaggio Europában ráadásul van mélyített, úszásra is alkalmas rész ugrálós Wibit játékokkal
Hátrányok:
- kilométerek választanak el a várostól (ahová egyébként nagyobb gyerekekkel könnyedén be lehet tekerni biciklivel).
- nem választhatod ki (legalábbis a Villaggio Europában) a számodra szimpatikus parcellát kiutalnak egyet, mobilházakat nem tudom választhatod-e, gyanítom, hogy csak a típust, a számát megkapod.
- mindenki külföldi a környezetedben, itt nem fogsz olaszokkal ismerkedni.
- a sok ember egy helyen lakva elég nagy egészségügyi kockázat - mi is a kempingben szedtük össze a hányós-hasmenős vírust.
- vinned kell az összes mindent a konyhához, alváshoz, tároláshoz, hogy kényelmesen kempingezz.
Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése