Az, hogy felmenjünk Polizzi-be, természetesen szinén Dolce Vacanza Ági ötlete volt. Ez egy komolyabb kirándulás még autóval is, hiszen a Madonie-hegység belsejébe vezetett utunk. Az északi partot Cataniaval összekötő A19-es autópályán sokáig gyorsan lehet haladni, aztán letérve a kis helyi, kanyargós hegyi utakra, lassabb haladás következett, cserébe páratlan kilátást kaptunk, akárhová néztünk. Ez a hely annyira lenyűgözően szép, és annyira más arcát mutatja Szicíliának, mint például a halászfalvak vagy Palermo, hogy nehéz szavakba önteni. Igazi hegyi környezet, nem is gondolnád, hogy 1-1.5 órányira vagy a világ egyik legszebb tengerparti városkájától, Cefalútól. (drónkép forrása: balarm.it)
A városfal alatti, legfőképpen turistáknak kialakított parkolóba érkezvén konstatáltuk, hogy a tengerparti 18-20 fok itt bizony jóval kevesebb, inkább 5-8. A szél is fújt vadul - a város egy sziklameredélyre épült - így mindent magunkra húztunk, amit az autóban találtunk! Encrico, a város saját idegenvezetője jóbarátja Áginak, így elénk jött, és kedvesen el is kezdte mondani, amit csak a rövid séta alatt lehetett közölni a városról. Közben alig győztem fotózni, annyi minden jött szembe!
Úton Polizzibe, a Madonie-hegység már útközben megmutatja valódi szépségét |
A parkoló mellett járszótér és park. |
Kilátás a parkolóból!!!!! (Ezt a képet néhány méterre a kocsitól fotóztam.) |
Enrico nagy szeretettel várt minket, helyi finomságot is hozott nekünk a pékségből. |
Nyami. |
Polizzi térképe már a parkolóban segíti az eligazodást. |
Első megállónk a város egyik legfontosabb temploma, a Chiesa Madre di Santa Maria Maggirore volt. Kívülről egy kis kápolnának tűnik, de ha belépsz, kitágul a tér, és egy hatalmas, bazilika méretű templomban találod magad (ezt a jelenséget Szicíliában több templom esetén megfigyeltem). A templomi vezetés közben Enrico felhívta a figyelmünket azokra az érdekességekre, és különlegességekre, amelyekkel máshol nem találkozhatunk.
Chiesa Madre di Santa Maria Maggirore |
Keresd a szemüveges szentet a képen! |
Jó, nem bazilika, de nem is pici kápolna! Egy nagy templom. |
De a legnagyobb döbbenetet számomra egy mellékoltárban található kincs jelentette. Ahogy beléptünk, alig akartam hinni a szememnek. Egy németalföldi műremek! Akkor még nem tudtam, hogy kié, de abban biztos voltam művészettörténeti tanulmányaim alapján, hogy 1400-as évekből származik a kép, és abban is, hogy németalföldi festő alkotta. Nem tudtam szóhoz jutni sem. Hogy kerül ide ez a kép? És én ezt láthatom, egy lépésre a festménytől?
A festményt Rogier van der Weyden alkotta, aki a híres Jan van Eyck kortársa volt, sőt, akkoriban híresebb festőnek számított, mint a ma ismert van Eyck. Az alkotás úgy került Szicíliába, hogy egy hajó, amely a triptichont ismeretlen helyre szállította volna, hajótörést szenvedett a sziget partjainál. A festmény két évszázadig egy jezsuita kolostorban kapott helyet, majd Polizzi temploma akkor kapta meg, amikor barokk korban felújítást végeztek rajta. Azóta a város legfontosabb kincse, és sokak szerint - immár szerintem is - csak ezért az egyetlen műalkotásért megéri elmenni Polizzi Generosába!
A legszebb élmény az volt, mikor Enrico bekapcsolta a magnót. A képen ugyanis az egyik angyal egy kottát tart a kezében. Ez a kotta az akkori zenedivat szerinti alkotást ábrázolja. A felénekelt dallamokkal így egyszerre láttuk és hallottuk a festményt. Leírhatatlan élmény!
A templom más kincseket is tartogat, amelyek a sekrestyéből nyíló kincstárban, mint egy mini múzeumban találhatóak. Egyik helyre sem lehet "csak úgy" besétálni, kizárólag vezetéssel lehet ezeket a csodákat látni.
Szent Gandalfo sírja és ereklyéi |
Szicília büszkesége ez a színezüst ünnepi monstancia |
Keresztelőkút a 15. századból |
A templom főbejárata |
Tovább sétálva egy másik templomba kaptunk betekintést, ez a Chiesa Santa Maria delle Grazie. Itt a helyi bácsi (Enrico szerint ő Polizzi Szent Pétere, mert mindenhez van kulcsa) felengedett minket még a karzatra is! A minden szempontból nagyon nagyon barokk arany főoltár önmagában egy elképesztő műalkotás, de nem ez az egyetlen látnivaló ebben a templomocskában.
A mellékoltárban található Madonna szobrot öltöztetik (sok ilyen öltöztetős Szűz Mária szobor van a világon, hazánkban is van, Somogy vármegyében, Andocson). Ami ennek az öltöztetős szobornak a különlegessége, hogy Domenico Dolce (a Dolce&Gabbana világmárka egyik alapítója) édesapja varrta az egyik ruháját. A másikat, amelyik jelenleg is látható a szobron, maga Domenico tervezte, akkor, amikor szeretett édesapja elhunyt. A szobrot minden évben körmenetben viszik ki, nagy esemény ez a városban.
Ezek után nem is furcsa, hogy a helyi születésű Dolce család házát és alapítványuk székhelyét is megmutatták nekünk. Lelkes és büszke polizzi polgárok nyitották ki nekünk a Dolce család alapítványának házát, ahol egy művészeti kiállítást is megtekinthettünk. Az emeleten benéztünk Domenico dolgozószobájába - sokat van itt minden évben, ezért is alakítottak ki neki igazi irodát - a szemközti ház pedig a család tulajdona évszázadok óta. Most gyönyörűen felújítva várja, hogy évről évre hazatérjenek híres és gazdag tulajdonosai. Meglepő szeretettel és figyelemmel fogadtak minket, az alapítvány egyik munkatársa megkínált minket azzal a likőrrel, amit maga Domenico készített 2023 nyarán.
Dolce&Gabbana mintás kézműves csempe az alapítvány székházában. Háttérben a kiállítás részlete. |
A mester dolgozószobája. |
Koccintás a finom idei házi likőrrel! |
Enrico kikísért minket a város egyik fő terére, a Piazza Santissima Trintá-ra, ahonnan páratlan a kilátás a Madonie-hegység magas csúcsaira! A fotók sajnos nem adják vissza, mennyire szép látvány mindez élőben!
Kevés a nagy, tágas tér Polizziben - ez pont az. |
A Madonie-hegység egy része, háttérben a tenger. |
Boldog-szomorúan. Boldogan, hogy itt lehetünk, szomorúan, hogy este száll fel velünk a gép. |
Kevés a hely a sziklán, amire Polizzi épült. Ezért ez a sportpálya pl. egy használaton kívüli, leromlott állapotú templom helyén épült. |
Enrico felhívta a figyelmünket, hogy minden zárva van ezekben az órákban (13:30 körül járt az idő), se a hentes, se a cukrászda, se a pékség, se semmi nem lesz nyitva, de azért jó étvágyat az ebédhez :)). Ezután elköszöntünk, és kissé bizonytalanul indultunk neki a városnak: mit együnk és hol? Legnagyobb meglepetésünkre az első étterem, amit találtunk, nyitva volt, és bár rajtunk kívül csak két munkás fiatalember étkezett odabent, és még ha meglehetősen kelletlenül is, de kiszolgáltak minket. Finomakat kaptunk, jó étvággyal befaltunk mindent, még a helyi különleges desszertből is kértünk.
Ennek a helyi desszertnek a receptjét a családok kézről-kézre adják egymásnak, és természetesen minden famíliának van egyedi ízesítése. |
Nyugis ebéd egy szolid étteremben a Via S. Pancrazio sarkán. |
Polizziben nagyon meglepő, hogy mennyi Fiat Panda kereng az utcákon. 35-40 éves autók, amelyek az én gyerekkoromban is gurultak már. Ennek egyszerű oka van szerintem: könnyű, olcsó és pici autók, amiket nem kell félteni, bírják a kis hegyi utcákon való közlekedést, ráadásul annyira picik, hogy maguk is simán elférnek ezeken a szűk utakon. Ha láttunk is modernebb autót, a városban csakis kisebbeket. Nem férnek el a mai nagy járgányok Polizzi városának utcáin!
Átlagos utcakép Polizziben. |
Itt minden autó pici. |
Egy kilátópont a város szélén, a Madonie-hegység geológiai érdekességeivel |
A környező hegyekben hosszú kirándulóútvonalak várják a természetet szerető turistákat. Ezen a rövid napon (este már a reptéren kellett lennünk) nyilván semmi természetjárás nem fért bele a programunkba, de a hegyek és a távolban mögöttük felsejlő tenger látványa olyan szépek és olyan hívogatóak voltak, hogy bármikor szívesen visszatérnék további felfedezésekre!
TOVÁBBI CIKKEIM SZICÍLIÁRÓL:
- Praktikus tanácsok Szicíliába készülőknek
- Cefalúról szóló beszámolóm ezen a linken.
- Palermoban töltött napunk az UNESCO világörökségi kincsek után kutatva itt érhető el.
- Két különleges kirándulás Szicília északi részén (Castelbuono és halászfalvak nyomában)
Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése