Biztos Nektek is van olyan pillanat az életetekben, amikor már "a falat kaparjátok", hogy kimehessetek végre a természetbe. Nos, sok betegeskedés és még több programütközés után (erre a bizonyos szombatra is le kellett mondanunk két programot a kamaszainknak, hogy eljöhessenek...) végre sikerült találnunk egy szombatot, amikor minden adott volt. Az összes gyereket szabaddá tettük. Pipa. Egészségesen kelt fel mindenki reggel. Pipa. Tudtunk előző este készülődni, sütni, hogy legyen elemózsiánk az útra. Pipa. Az unokatesók családjában a fenti feltételek szintén stimmeltek. Pipa. Az időjárás-előrejelzés tökéletes kirándulóidőt ígért. Pipa. Így ezen a csodálatos tavaszi reggelen 12-en indultunk neki, hogy megmásszunk több hegyet és völgyet, patakozzunk, piknikezzünk és egy híres kilátóból láthassuk az ország egyik leglélegzetelállítóbb kilátását.
Igen, reggelen. Nem délelőttön, nem délutánon, hanem reggelen. Mert a Pilisnek ez a szeglete annyira népszerű, és kiindulópontunk annyira közel fekszik a fővároshoz, hogy nem szabad kései keléssel ellőni a lehetőségeket. Mi 8-kor már az autóban ültünk teljes családdal, teljes menetfelszerelésben, és így még kaptunk parkolóhelyet, valamint nem kellett dugóban ácsorogni Szentendrén. Aki 9 körül érkezett a pilisszentlászlói KisRigó Vendéglő mögötti parkolóba, bizony már csak nehézkesen, vagy egyáltalán nem tudta a közelben letenni az autót. Ottjártunkkor nem volt fizetős a parkolás, és remélem, hogy ez máskor is így marad. (Dobogókőn fizetős.)
A kirándulást a piros kereszten kezdtük, és ezen haladtunk jó sokáig, míg az bele nem csatlakozott a piros háromszögbe, amin mentünk tovább egészen a kilátóig. A panoráma már útközben is meg-megmutatta magát, de az igazi ajándék odafent, a Prédikálószéken várt minket. A korai indulással még úgy is korán értünk fel a hegyre, hogy a kisebb gyerekeink tempójához alkalmazkodott mindkét család, tehát nem volt gond asztalnál leülni, ez később azonban megváltozott. Mire visszatértünk a cuccainkhoz a kilátóból, hatalmas tömeg kerekedett a kis tisztáson!
Nem csak mi ámultunk el az odvas keltike mezőn, és az illaton, ami odafent uralkodott. Mindenki csodájára járt. Annyira sajnálom, hogy nem tudom átadni, bemutatni, milyen finom illat szállt a kilátó környékén. Erre nem számítottunk, ez egy meglepetés volt, nagyon örültünk neki.
Már korai ebédünk közben eldöntöttük, hogy másik úton fogunk visszamenni a kocsihoz. Ez egy hosszabb út, de változatosabbnak ígérkezett, és valóban, az is volt. A piros háromszögön mentünk le, a bicilkiúton is gyalogoltunk pár száz métert, de végül a Király-kútnál kötöttünk ki, ahol megtöltöttük kulacsainkat és pihentünk egy cseppet.
Aztán elkezdődtek az izgalmak. Egyik patakátkelés után következett a másik. Azt hiszem, a gyerekek élvezték. :) Nekünk azért volt kicsit para, mert a legkisebbnek még nincs "szabályos" túrabakancsa, és a kis sportcipője átázós... ha ő beletottyan a patakba, az bizony baj. Nem volt hideg, sőt, de azért törekedtünk a száraz átkelésre.
Az út itt már becsatlakozott a kék keresztbe, a régi erdészház előtt vitt el, és ahol a kék kereszt elválik a bicikliúttól, ott az egyik réten, a Sikárosi-medencénél megpihentünk. Ez a pihenő annyira idilli volt, hogy pont ezt képzeli el az ember, amikor egy erdei réti piknikre gondol...! A gyerekek eltűntek patakozni, mi pedig ettünk, pihentünk, nézelődtünk, a nagyok elkezdtek frizbizni (a frizbi lapos és elfér a hátizsákban).
Továbbindulva a jelenlegi, gyönyörűen felújított, hatalmas erdészház mellett vezetett el utunk (ez már az Országos Kék Túra), hogy további patakátkelések következzenek. Nem sokkal ezután egy vízesés is elkápráztatta a gyerekeket. Az erdő ezen az oldalon, a völgyben, patakparton teljesen másik arcát mutatta, mint felfelé menet. Ezért is örültünk, hogy bevállaltunk a hosszabb túrát.
Amire figyeljetek, ha ezt az utat választjátok: nincs térerő, és ha nem töltöttetek le korábban a telefonra offline térképet, a turistatérkép egyszerűen eltűnik és használhattalanná válik. Velem ez történt, de semmi gond, elővettük a papírtérképet.
Az út egy szakaszon jócskán a bicikliút alatt halad, ezért vicces látvány volt, ahogy a bringások kvázi a fejünk felett száguldottak el a domboldalban.
Az utolsó kilométereket lassacskán tettük meg, főleg a kisebbek fáradtak el nagyon, ami nem is csoda: 17 km-t gyalogoltak, gyakorlatilag segítség nélkül, önállóan, ami egy hat- és egy nyolcévestől szép teljesítmény. Megérdemelték a Kis Rigóban a desszertet és a limonádét!
 |
| Diós guba, nagyon finom volt. |
Szeretettel ajánlom ezt a túrát nektek, íme a térkép:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése